2. nap (2023. december 18. hétfő)
Otthoni idő szerint 7 előtt dobott ki az ágy.
A többiek még bőszen durmoltak egy órányit. Közben óvatos duhajban átálltam egy másik helyre, 4G-t keresve... Semmi.
Így aztán egy újabb másikra és aztán egy újabbra... egész jól haladtunk a tegnapi murvás folytatásán egészen Újmoldováig, ahol is - mivel már mindenki fent volt - megejtettük a reggelit. Beágyaztunk és irány a Duna partján kígyózó panoráma út. Persze mindenki elmondja, hogy a szerb oldalról minden jobban látszik, de a lombjaitól megszabadult téli fákkal szegélyezett út látni engedte a csodát...
Ha tehetitek, egyszer guruljátok végig ezt az utat. Meglepően kicsi a forgalom, így a folyamatos útjavítás se igazán hátráltatott egészen a Karánsebes-Orsova irányából be csatlakozó gyorsforgalmi útig, mert onnantól megszűnt az egyedül autózás élménye... Szerencsénkre itt sötétedett ránk. 
Na, de ne rohanjunk ennyire előre, még csak épp betelni kezdtünk a kanyargó út, sziklafalakkal szegélyezett látványával, amikor is dobtam egy balost. Bigér felé, a főúttól kb. 4 km-re egy vízesést ígér a GoogleMaps. Cascada Prințesei Sirinia... megnézzük.
Remélni se mertük a bekötőút nyújtotta élményt. Egy patakmeder partján kanyargó, keskeny, egysávú aszfaltcsík mutatta az utat.
Csodás látványt nyújtott a levelektől lepucérított fák takarásából felsejlő mohás sziklafalak nyújtotta zöld tónust megtörő fehér virágként tündöklő levelű fák csalfa képe. Lassítanunk kellett... ilyenkor virágzik?? Nem, csak levél.
Közben kacér kanyarokkal igyekezett az út kiugrani a nyugodtan sinkló MB alól - sikertelenül. Megérkeztünk.
A GPS által jelzett helyen meredek sziklafal, víznek nyoma se... na, akkor ennyit erről. De az idehozó út megérte.
Persze az 5m-es autóval nem olyan könnyű a 2m széles aszfalton megfordulni, tovább gurultam valami kiszélesedést keresve. Pár kilométerrel bentebb - a csodás környezetben nem esett nehezünkre távolodni a valódi célunktól, meg is találtam az ideálisnak nem is, de eddig a legjobbnak látszó megforduló helyet. Lassítottam...
- Azt a sziklát nézzük még meg! - jelezte a főszakácsunk az egyet nem értését, távolabb egy, az út fölé benyúló sziklára bökve... Miért ne.
Áthaladva alatta egy tábla az út baloldalán:
Cheile Siriniei.
- Na, ki tud itt navigálni? Itt a vízesésetek! - nyugtázta Vera.
Kipattantunk... négykézláb leküzdöttük a meredeken induló ösvényt, hogy jobban szemügyre vehessük az útról alig látható vízesést. Megért. Nézd meg a videót!
Aztán utólag kiderült, hogy ez a vízesé nem az, amit a térképen jelöltek, mert az még előrébb lett volna, viszont, akkor ez meg mi volt? Hát valami... :)
Vissza a főútra.
Ismerős helyek...
A Duna vízállása alacsony, sok homokpad, kiálló szikla... Né, má' egy épületmaradvány... ránk fért a mozgás megáll, sétál, didereg a kocsi melegéből a mellbevágó valósággal találkozva... Drankó vár (Drencova-erőd) romjai az 1400-as évek elejéről. Addig nézzétek, amíg látszik belőle valami!
Közben a nap eltüntette a párt, a ködöt.
A térképen is jelölt vadkemping hely mellett - tavaly itt éjszakáztunk - elhaladva fokozott figyelmet kértem az út jobb oldalára, mert innen indul egy gyalogos panoráma út a Kazán szoros megcsodálására. A rádió torony ismerős volt a Google StreetView-ból.
Fék. Parkol. Öltözik.
Egy kavicsos kocsifeljárót követő, épített falépcsővel indul a kék háromszög - ezt kell követnünk. Meredek... A lábaim egyre szarabbak, a síkon való járásom se az igazi, de ezt látni szeretném... tavaly a köd miatt kihagytuk, de most szép, tiszta az idő... nem lehet az olyan túl kemény... Mentünk. A szuszogós feljáró tetején egy esőbeálló pihenő... azoknak, akik nem bírják.
Innen már síkabb a pálya, kényelmes erdei csavargás. Egyik kedvenc Youtuberem (aki idősebb kora ellenére úgy bicajozik a hegyekben, hogy közben érthetően narrál és akinek sok-sok élményt köszönhetek ...) itt azt mondta, hogy semmit mondó a kilátópontokhoz vivő ösvény. Na, ebből okulva én a közelebbi kilátóponttal kezdtem, és az oda vivő, semmit mondó utat is sikerült feldobnunk egy: Kígyó, hű de kígyó kiáltással. A másodikként közlekedő Hugó szájából. És valóban. Ott sziszegett egy, a napsütéstől kicsit bágyadt, termetes, főleg fekete valami... Teodóra soha több nem akart előre rohanni...
A kilátópontokról nem írnék sokat, csináltam videót nézd meg és dönts! Megérte? - számunkra ez nem volt kérdés.
A kocsihoz visszatérve még kb. 45 km az éjszakára kinézett kőbánya.
Még világosban értünk oda, a fentebb már részletezett okból felpezsdülő forgalomba.
Nem tetszett a hely... így egy kis kalandos offroad után (De szerinted minden út járható - monda Hugó... (nem biztos, hogy panaszként...) amikor bejártam a környéket és megbizonyosodtam róla, hogy ez nem a mi helyünk.) immár sötétben folytattuk az utunkat a 98 km-re található bolgár határ felé.
Szörényvár valami iszonyat szépen kidíszítette a karácsony nevében a főútját... minimum 2 km-t mentünk szájtátva a fényárban úszó sztrádán.
A ParkingNight és társaik segítségét kértük, mert sötétben nem könnyű táborhelyet találni ismeretlen helyen... ily nagy forgalomban. Volt egy-két javaslata, de városban és kamion parkolóban mi nem alszunk. Így maradt a jól bevált módszer: az egyik lehetőségnél elhagyni a főutat... majd a csituló forgalmi mellékútról ismét letérve, valami elhagyott helyen megállni. Így jutottunk el egy búza táblákkal határolt kis placcra, nem messze az aszfalttól...
Kaja melegítés, ágyazás... immár pikk és pakk... begyújtás (a CO érzékelőt nem találtuk meg...) Egy kellemes karácsonyi filmnézés, dumaparti és alvás.
A csupasz pusztában, a csillagos ég alatt jól esett...
Csend, béke, nyugalom...
A túra teljes térképét, napi bontásban, itt éred el:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése