16. nap (2024. január 1. hétfő)

 

Ébredés a Thermopülai-szorosnál található hőforrás táplálta, gőzzel borított patak partján. Ugye mondanom sem kell, hogy a csipás szemre jó a forró fürdő. Tehát indítsuk a napot egy gyors csobbanással. Na, hogy el tudd képzelni a gyorsaságot: esetemben a partról a patak közepén való (max. 2m) leüléshez min. két perc szükségeltetik. Még pedig nem is akármilyen két perc, hanem olyan életedért küzdős. A víz ásványi tartalma nyálkássá teszi a sziklákkal, álnok kis kövekkel borított medret... Megcsúszol, elesel, bevered a fejed, meghalsz... ugye tudjuk, hogy a legtöbb baleset a fürdőszobában történik... - mit gondoltok, miért nincs fürdőszoba az MB-ben?

Na, szóval itt csak úgy röpülnek a percek... de tényleg! Amúgy még egy mondat erről meleg vizű patakról és a környékéről: ha valaki igényesen a kiépített fürdőnél szeretne a habok közé mártózni, az megszívta. Mert nincsenek habok. Áh, dehogy... azért mert ott sokat kell sorba állni, hogy felszabaduljon egy-egy hely. Tehát: zsúfolt. De ami ennél sokkal fontosabb: iszonyat lepukkant az egész. Értsd és mond: én viszonylag igénytelen vagyok, de ez már engem is zavarna. Na, a patak lentebbi szakaszán kialakított medencékben kicsit már hűvösebb a víz, de legalább eldöntheted, hogy ki legyen, vagy hogy legyen-e egyáltalán szomszédod.

Viszont mivel ingyenes így mindenféle népség látogatja. A helybeliek kulturáltan... A turisták meg az örökölt normák szerint. Tudom-tudom... ez az én vesszőparipám, de én minden vadkempinges autót alapban büntetnék, ha nincs mobil WC az autóban (ez nem azt jelenti, hogy használni is kell, de adjunk neki esélyt!) Szóval, mivel nem rohanunk, és a központi kuka is csak a (rosszul) kiépített forrásnál van, így Verával nagyokat sétáltunk (amíg a fiatalok a kocsiban kockultak). Volt szerencsétlenségünk látni a környező bokrok árnyékában napozó piszkepapír halmokat... Meg persze, ha mindenki csak egy csokipapírt, flakont felejt távozásnál magával vinni... Szóval a lényeg: ez egy iszonyat fasza hely lehetne egy kis odafigyeléssel.

A forrásban magunkhoz térve konstatáltuk, hogy miért is szabad mindig az a hely, ahová álltunk: mert a patak túlsó partján induló meredek hegy miatt a napfény csak ritkán tudja besütni. Kézifék ki, sebesség üresbe és 10 méterrel arrébb taszajtom a mobil szállásunkat. A verőfényes napon már a reggeli elkészítése is mosolygósabban zajlik...

Közben a túlpartról hangos kolompolással megérkezik egy kecske sereg... ügyesen megmártóznak a patakban, az ügyesebbje inkább sziklákon egyensúlyoz...

A velük érkező kb. 6 kutya udvarias távolságból, érdeklődve követi a reggelizésünket. Tényleg jól nevelten, így a végén minden maradékot meg is kapnak. Távoznak. A pásztor félre nem érthető jeleket tesz, jól esne neki egy kis támogatás. Odaadjuk az összes aprónkat, mert miért ne...Neki is, hogy jól induljon az éve. Rábök az ásómra, kérdi, hogy az Övé... Mondom neki, nem, az enyém. Mondja, szívesen ad érte 5 eurót is... Nem eladó, kell az autóhoz... 15 euró? - kérdi és kezdem bánni, hogy szóba álltam vele...

Közben jól halad a pakolás, átállunk a főút másik oldalára, mert távol a hegyektől mindig süt a nap, plusz ott sokkal nagyobb, mélyebb medencék vannak. A főút alatt egy kb. 2.2 m kis alagút visz át, nagyobb autóval ez nem járható, de persze a főút felől simán megközelíthető. Hibátlan, hatalmas terület... kb. az emlékműveknél kezdődő parkolási lehetőséggel... Hogy nem vettük ezt eddig észre??? Már 3 lakó autó becövekelte magát ide. Közvetlenül a patakparton foglalva a helyet. Fura, mert amikor mi álltunk a patak mellé, nem zavart, hogy a napi max. 2 órás csobbanásért 24 órán át foglalom a helyet... De itt igen, mert ugye ez volt a legmélyebb rész... Na, szép óvatosan, a vízben méterről méterre haladva foglaltuk végül el a mogorva arcot vágó franciáktól a mély medencét... de valahogy csak túlélték ezt a félórát. Reméljük.

Jövőre megpróbálok messzebb parkolni...

Már ha jövünk. 

 

Na, kocsiba be és irány a határ... Több mint 300 km... és nem is nagyon értjük, hogy hogyan lehetséges, hogy már megint elmúlt 15 óra, mire indulásra készek lettünk. Nehéz lesz így haladni.

Újra tankolni kellett... 9.1 lett az aktuális átlagfogyasztásunk. Jól haladtunk... szinte végig egy főúton... A hegyeket elhagyva elénk tárult Görögország mezőgazdaságért felelős része: hatalmas búza táblák borították a sík részeket.

Neon Monastirion-on áthaladva, a főtéren táncoló tömeg mellett suhanunk el. Álljunk meg, mondja Vera. Persze, jó szokásához híven, amikor már jól elhagytuk őket...

Hát... végül is nem rohanunk.. Visszafordultunk, beparkolok az egyetlen szabad helyre: egy iszonyat nagy lakó árnyékába... Kontrasztnak.

 

Tetszett ez a vigadalom. Nem mondom, hogy beálltam közéjük táncolni, mert béna, rokkant vok, de a lelkemet elengedtem velük ropni... Köszönjük Görögország! Így is lehet... petárda és tűzijáték nélkül... szívvel, lélekkel...

 

Larissza városa már ismerősként köszöntött... csak idén ez volt a 3. alkalom, hogy átvágtunk rajta. Sötétedik... lassan felkapcsolom a lámpákat és kiadom az utászt: keressétek meg azt a bícst, ahol volt szabad wifi! Ugye a net problémánk még nem oldódott meg.

Még kb. egy óra...

Sötétben érkeztünk és centiméterre pontosan az előző helyünkre álltunk - ez nem volt nagy szám, mert az öltöző mellett pont egy mb-nyi hely van.

Letöltöttem a 3 napja félbemaradt sorozatunk befejező 3 részét és uzsgyi neki!

Aztán csend, béke és horkolás.

 

 

A túra teljes térképét, napi bontásban, itt éred el:

Google Maps