8. nap (2023. december 24. vasárnap)
Onnan tudhatjuk, hogy már kellően régóta vagyunk úton, hogy el kell gondolkodni, hogy mit is írjak címnek? Hanyadik nap?!
A nyolcadik nap a semmittevés jegyében zajlott - írnám, ha nem tudnám, hogy a Kedvesem is olvasni fogja... Így javítom...
A nyolcadik nap az ünnepi készülődés jegyében zajlott.
Mostunk, főztünk, takarítottunk... és mind e közben szakítottunk időt, hogy a keleten húzódó domboldal miatt csak bőven 10 óra után ideérő nap sugaraitól hajtva, a tengervízben is megmártózzunk... 
Ki-ki vérmérséklete szerint...
Szóval ülünk/sétálunk itt a parton és rendszeresen meg- meg jelenik egy ember, aki neki vetkőzik és lusta eleganciával besétál a vízbe. Csak semmi érzelem... gondolom, teszi ezt már több évtizede, rendszeresen... eltökélten, határozottan, de unottan - mintha kötelező lenne.
Gondolkodtunk rajta, hogy megtapsoljuk, esetleg hullámzunk eme névtelen hősöknek, de nem ment... Na, mindegy, ha nekik megy... nekünk is menni fog, döntöttünk a kb. 10. bátor vállalkozó után. Bár... bennem maradt egy határozott kérdőjel látva az elénk beparkoló, komótosan átöltöző, majd a vizet semmit mondó arccal, nyugodt léptekkel megközelítő. Azt elérő és onnan valamiért visszaforduló embert látva... aki ezek után pont ugyanúgy folytatta a visszaöltözés ceremóniáját, mint aki közben egy jót mártózott is volna a tengerben... Opsz...
Lehet, hogy már én is úsztam egyet? Lehet, hogy már megúsztam az egészet?
Flangálás közben Veronika is kiszól a sapkája, pufi kabátja rejtekéből: Azért kíváncsi leszek, hogy mi fog rávenni, hogy megszabaduljak a ruháimtól... Én bölcsen hallgattam, nem adtam tippeket, pedig lett volna pár a tarsolyomban. Na, mindegy.
Felébredt Hugó, az örök mozgó... már amikor nincs wifi... De most volt és mégis: Bemegyünk már? Mikor megyünk be? Már 12 óra, melegebb már nem lesz - bemegyek...
Egyedül nem. - határozok.
Csak felteszem a krumplit és egye kutya... mondja Vera. Na, ennyit a ruhákról...
És feltette, majd a húst is... és aztán a rizst is... meg az Uncle Benst... meg... meg... jeleztük neki, hogy mi tényleg türelmesek vagyunk... de.
És végre jött.
Mikor a fövényen átment a kedves,
sirályok ültek a verebekhez.
Mikor gyöngéden a vízbe lépett,
édes bokája derengve fénylett.
Mikor a válla picikét rándult,
Hugó fiunk utána bámult.
Lebegve lépett – már gyúlt a villany
s kedvükre nézték, csodálták vígan.
És ránevettek, senki se bánta,
hogy ő a szívem gyökere-ága.
Akit ringattam vigyázva, ölben,
óh hogy aggódtam – elveszik tőlem!
De begyes kedvük szívemre rászállt,
letörte ott az irigy virágszált.
De ez nem gátolta Hugót, kacagva száguldott után. Végre egy páros, akik nem csak úgy úsznak egyet, mert itt a víz, hanem akik lelkesen ölre mennek a hullámmal, akik prüszkölve birkóznak a vízzel és akiknek harsány kacaja űzi a telet. Örültem, hogy közöm van hozzájuk és nem csak sunyin lopom a pillanatot.
Meglepően sokáig bírták a 17 fokos víz ölelést. Mikorra kijöttek, Teo jelentkezett fürdésre ... kiszámolta, hogy most a legjobb a hőmérséklet rá... 1 és 2 között... és újra kezdődött minden. Engem is becsábítottak, ha nem is túl sokáig és nem is túl mélyen, de nem úsztam meg szárazan.
Tengeri fürdőzés kipipálva.
Szerencsére itt még működnek a part menti zuhanyzók...
A nap hátralévő részén kockultunk kicsit. Elkészítettem a tegnapi napi MB 100 terepezéséről szóló kis videót. https://youtu.be/5mf0KIQColQ?si=OEksLoi0nKwSlyzI
Majd a gyerekekkel összedobtunk egy ünnepi köszöntőt:
BOLDOG ÜNNEPEKET
és közben hirtelen a nap is aludni tért. Gyors pakolás, cihelődés... A karácsonyi vacsorát már a kis kazánunk áldott melegében fogyasztottuk... Hosszan engedtük a gyeplőt, éjfél körül engedtük be csak az álom manót...
Béke...
Ha nem lett volna egyértelmű: ma nem mentünk sehova végig a bícsen maradtunk itt:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése