13. nap (2023. december 29. péntek)

 

Tegnap egy folyó közelében leltünk csendes pihenőre. Ez jó ötletnek tűnt, de így a tengerparttól messze azt kell, hogy mondjam: hideg volt... Nem gyújtottunk be, így maradt az összebújás. Ellenben iszonyat párásodtunk - ez fura volt és szokatlan. Így aztán nem sokat tököltem, ébredés, izzítás, és indulás... ekkor derült ki, hogy az első szélvédőn lévő pára leginkább kint van.

Most már mindegy: fűtünk!

Arra gondoltam hogy átmegyünk a Peliponészoszi félszigetre, úgy sincs jobb dolgunk. Irány a Riói híd! Valami isteni a várost megközelítő utakról a víz felett átívelő 2.8 kilométer hosszú híd látványa.

 

Szokták mondani, hogy milyen lehúzósak az emberek... ma kétszer is megtapasztaltam ezt. Először, amikor egy eldugott faluban megálltam tankolni, mert azért Lafkádán csak elautókáztunk egy tank üzemanyagot... Szóval veszem le a Diesel töltőpisztolyt, amikor is odajön a toprongyos kútkezelő, hogy no-no... és a kezembe nyomja a másik fekete töltőpisztolyt. Utólag konstatálta, hogy én a Diesel force fejet vettem le, ami ugye drágább lett volna... Na, szeretnék én egy ilyet látni itthon... amikor is a töltőállomáson a külföldi turistát az olcsóbbra próbálják rábeszélni.

És akkor azért elmondom a másodikat is: a hídon való átkelés fizetős. Állok a sorompónál és nyújtom a 10 eurót... A csaj vartyog valamit... What? Kérdem értelemtől csillogó szemmel. Mutatja, hogy guruljak előrébb kicsit, bár így már túl leszek az ablakán, az eddig is nehézkes kommunikációt még tovább rontva. De a lényeg: a hídpénzt egy automata méretező rendszer határozza meg, így az első pozícióban kiírt 22 euró helyett, 50 cm-rel előrébb már csak 12 euró pár cent...

Na, ennyit a lehúzásról.

És akkor gyerünk a Lidl-be, ha már átértünk a félszigetre... Kiadós bevásárlásba kezdtünk, Veronika feloldott minden korlátot. Dőzsöltünk...

Innen az alapcélunk az volt, hogy átvágunk a sziget keleti partjára és majd a Korinthoszi csatornán átkelve jövünk vissza. Viszont az idehozó autópályás szakaszok egyszerűen megkövetelték az alsóbbrendű utak beiktatását... 

 

Egyre eldugottabb, egyre vadregényesebb utakon haladtunk és amikor a nyomvonalunkat keresztezte a GPS-en egy piros csík, nem tudtam ellenállni. Elhagytuk a szilárd burkolatú utat és a görög TET publikus trackjén (terepmotorosoknak ajánlott nyomvonal) folytattuk kalandozásunkat. 

 

 

Nem mondom, hogy faltuk a kilométereket, de repültek az órák és a hangulat is tetőfokára hágott... Amikor újra aszfalt került a kerekek alá, akkor szembesültünk a ténnyel: nagyon nem haladtunk keletre... 30 km a nyugati part. OK. Akkor nem kockáztatjuk a tegnapi zimankót, kerestünk egy beachet és itt szálltunk meg. Figyeltem arra, hogy a partmentén szabályos közönként parkoló lakóbuszok legvégére kerüljek, ugye, hogy ugye... 

 

Egy kis netflex és csicsíja... lett volna, ha valakiben fel nem merül, hogy vajon hány giga adatforgalmat generáltunk eddig... De felmerült. Így benéztem a routerünk webes felületén található statisztika menüben. Decemberben eddig 52 gigabájtot használtunk el. Az nem is olyan rossz... De mintha 32 lenne a külföldi korlátunk, jegyzi meg Vera... Mindegy, van még bőven...

Aztán csak feltűnt a sarokban villogó 20 db új üzenet felirat. Rábökök. Valamikor 26án jelezték, hogy elfogyott a külföldön használható adatkeretünk és mivel egyéb csomagot nem fizettünk elő ezért ezentúl 0.62Ft/MB lesz az adatforgalom díja... És épp most jött egy üzenet, hogy elértük a 18e Ft-os összeghatár 80%-át, amit ha túllépünk már csak SMS-ben kérve biztosítják a fenti szolgáltatást... Na, ezt nevezem én lehúzásnak... (már mint, hogy az első 18e-t se kértük... akkor meg minek kaptuk?) Na, mindegy, már tavaly is beszoptuk, majd csak megtanuljuk.

Szóval: tengerpart, morajlás...

Béke.

 

A túra teljes térképét, napi bontásban, itt éred el:

Google Maps