10. nap (2023. december 26. kedd)

 

Ezt még leírni is jól esett... nem is tudom, hogy van-e értelme erről többet írni? A tizedik nap az önmagáért beszél. Túl vagyunk a tervezett túra felén... mondhatnánk, hogy még kb annyi van előttünk, mint mögöttünk. Ha az eddigi beszámolókat elkezded visszafelé olvasni, akkor 10 nap múlva találkozunk Szegeden! És kész is... ugye?

Na, de ahhoz ezt még csak meg kell írnom.

Reggel a durván apró kavicsos camperelőkkel teli tengerparton ébredtünk. Szép... de ennek is megvan a hátránya: hol pisiljen az ember, ha mindenütt áll egy autó? Az egyik oldalt a nyílt tenger, a másikon a nyaralók sora... Ugye? Kénytelen voltam megjelölni az MB hátsó kerekét... Ilyen nem lesz többet. Soha nem állok be mások közé... Uff - csak el ne felejtsem!

Az előttünk álló német páros (egyedül ők mártóztak még meg a tengerben) az integrált lakó autójukkal, lelkes integetés mellett elmentek. Új lehetőségek tárháza nyílt meg előttünk... de nem éltünk vele. Mi is szedelőzködtünk, mert beláttuk, hogy nem túl szerencsés a sziget nyugati partján várni az éltető napsütést, ha egy meredek hegy aljában állsz ugye...

Tényleg meredekek erre a kisebb utak... viszont a főutakat már kényelmesre metszették. Nem terveztünk mára sokat, megyünk, nézelődünk és ha találunk egy alkalmasnak tűnő partot, akkor ott maradunk. Sajnos a partra vivő kis utak meredeksége gyakran túl mutatott az ingerküszöbünkön, így jól haladtunk...

Több beachet is útba ejtettünk, de végül a Ammoussa Beachen éreztük először, hogy akár maradhatnának is. Ez egy icipici kis partszakasz, szép tiszta vízzel, könnyen megközelíthető autóval... szóval okés. Kicsit kipakolunk, főzés, evés, mártózás... Egy két kósza strandoló.

 

A víz mellett üldögélve videóztam a szikláról ugráló fiamat, amikor feltűnt, hogy nincs nagy mozgás mögöttem... Vissza mentem a kocsihoz, ami nyitott oldalajtóval csábította az arra járókat. Persze sehol senki, meg semmi baj... de a zajomra a kocsiból kitörő kis karmos, majdnem elsodort a lábamról. A fene a macskáját neki! Iszkolt, de a szájából lógó kenyeres zacskót nem engedte. Ott szalad a vacsorám! Több is veszett már Budánál... Ezek szerint a szúnyogháló nem fogja meg a cicákat...

 

Közben a kis öblünket ölelő sziklafalak mögé bukott a nap. Én inkább a hegy tetőn aludnék!

Összepakoltunk és úgy döntöttünk, hogy átállunk a déli csücskön lévő világítótoronyhoz... ami úgyis tervbe volt véve. Így nem is értettük, hogy hogyan kerülhetett mögénk??

Így esett, hogy ma már harmadszor jártuk meg Apolloinoi város utcáit, hiszen először egy klubtársa által ajánlott Beach-hez igyekezve esett útba, amikor megállva még egy jót sétáltunk is a kikötővel határos sétálóutcáján... 

 

Aztán a strandot elvetettük, mert a nagy Privát tábla, és a lakattal zárt kapu (amit valakik már kulturáltan azért kidöntöttek) kedvünket szegte... no, azért nem annyira, hogy le se menjünk... de a maradáshoz már nem futotta, így onnan álltunk át az Ammoussa-ra, ahonnan most vissza... Ugye, hogy követhető a nyomvonalunk? Azt csodálkozom, amikor a Vera megkérdi, hogy most hol vagyunk miért?

Na, a világítótoronyhoz egy nagyon jó minőségű, bár enyhén keskenyre szabott út visz 2-3 letérővel.

 

Az aszfalt végén egy nagyobb parkoló, de a parkoló túl végén még murvásan csábító. Két kanyarig bírtam... és talán a 3. is belefért volna, de begyávultam. Így inkább visszatolattam az 1. kanyarig, ahol leparkoltunk és megnéztük a csodát. Valami isteni, hogy épp naplementére értünk a szirtre! Ezt látod kell, ha erre jársz! Csináltam pár képet, videót... de ugye a gyereket se a gólya hozza... főleg nem egy rajzolt gólya.

Elbambultunk egy órácskát... Ithaki és Kefolónia szigete sejlik a távolban... A végén még a toronyhoz is felmentünk, de az igazán jó érzés a szirteken kapja el az embert. Állni a világ végén... előtted az őrült festő által, a kék összes árnyalatával összefirkált végtelen vászon, alattad a háborgó mélység... és melletted a szeretteid, akiknek csak egy mozdulatába kerülne, hogy Opsz...

Mindenki túlélte. Azért ez jelent valamit.

 

 

Átálltunk a nagy parkolóba... egyedül voltunk... mi és a csillagok. Maradtunk. Csak a tenger morajlása és a gyerekek gyomrának korgása... Főzzünk valamit!

16 °C van kint... teli hold... A kedvünk is vidám...

Amíg a vacsora készült, addig én lőttem pár éjszakai képet.

Aztán lassan bevonultunk az MB100 védő ölelésében és:

Béke!

 

A túra teljes térképét, napi bontásban, itt éred el:

Google Maps